Print this page
Tuesday, 03 March 2020 10:44

Szép Magyar Beszéd verseny városi - megyei forduló

2020.02.24-én 42 diák részvételével neves zsűri előtt zajlott iskolánk szervezésében a Szép Magyar Beszéd verseny városi - megyei fordulója.

A rendezvényt Zsúdel Antónia Orsolya igazgatónő nyitotta meg, majd iskolánk Kazinczy-érmes diákja, Puskás Martin szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatom c. versét, amely minden magyar lelkét fölemeli. 

A megmérettetés 3 fordulóból állt: az írásbeli hangsúlyjelölési feladat megoldását a versenyzők szabadon választott szövegének fölolvasása, majd a kötelező szöveg tolmácsolása követte. 

Sok jól fölkészült diák produkcióját hallhattuk. 

Külön öröm számunkra, hogy ferenczis diák, Vidosa Veronika (felk.: Tóth Éva) is továbbjutott az országos fordulóra erről a versenyről.

kaz 002.JPG szmbv 002-1.jpg szmbv 007-1.jpg

szmbv 009-1.jpg szmbv 012-1.jpg szmbv 017-1.jpg

szmbv 020-1.jpg szmbv 021-1.jpg szmbv 023-1.jpg

szmbv 038-1.jpg szmbv 043-1.jpg szmbv 047-1.jpg

szmbv 051-1.jpg szmbv 065-1.jpg

A verseny fő szervezője Tóth Éva tanárnő volt, a szervezésben és lebonyolításban Szabóné Géczi Szilvia tanárnő, Vojtonovszki Gábor és Csernai Zsolt tanár úr, valamint Kovács Magdolna iskolatitkár vállalt jelentős szerepet. A rendezvény anyagi támogatásáért köszönettel tartozunk Virágné Kaló Ágnesnek, a Terra 95 Otthonápolási és Hospice Bt. ügyvezetőjének, az iskola diákönkormányzatának és az Egészségügyi Szakképzésért Alapítványnak.

Az eredmények a következőkben olvashatók (PDF):

Igazgatónőnk nyitóbeszéde:

 A zsűri tagjai: