Kedves Versenyzők! Tisztelt felkészítő Tanárok!
A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium 33. alkalommal szervezi meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyt. A hagyományoknak megfelelően a verseny három fordulóból áll. Az iskolai fordulót helyi szokás szerint rendezi meg minden középiskola.
A második fordulót azonban a kialakult járványügyi helyzet miatt online formában tudjuk megszervezni.
Az iskolai fordulót megszervező középiskolák közül, aki a második fordulóba versenyzőt kíván indítani, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium honlapján, www.erkel.hu, regisztrálja az iskolát. (A regisztráció november 2-án indul.) A regisztrációt követően az intézmény kap egy jelszót, ezzel belépve tudja a versenyzőjét nevezni 2020. november 18-ig az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny 2. fordulójába. (Kategóriánként maximum egy versenyzőt nevezhet egy intézmény.) A második fordulóra a jelentkezés feltétele az online jelentkezési lap határidőre történő kitöltése és a nevezni kívánt tanuló aláírt adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatának PDF formátumú megküldése.
A 2. fordulóra 2020. december 2-3-án kerül sor. (A konkrét időpontokról a nevezések lezárása után küldünk tájékoztatást.)
Ezen a napon a regisztrációs felületre belépve lehet letölteni a tollbamondás hanganyagát. A versenyző saját iskolájában megírja a tollbamondást, majd azt az iskola postai úton elküldi a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium címére. (5700 Gyula, Bodoky u. 10.)
A feladatlap kitöltésére a MOODLE rendszeren keresztül kerül sor. A regisztrált versenyző meghívást kap a rendszerbe, és december 2-án, illetve 3-án megoldhatja - adott időintervallum alatt - a kapott feladatokat.
A beérkező versenydolgozatokat a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban fogják javítani, és az eredmény felkerül az intézmény honlapjára.
A Kárpát-medencei döntőbe az a tanuló jut, aki megyéjének versenyzői közül kategóriájában a legtöbb pontot szerezte.
Csekély az esély arra, hogy február végén, a Kárpát-medencei döntő idején lehetséges lesz a korábban megszokott, személyes versenyzés. Ugyanakkor felkészülünk arra is, hogy online megoldást alkalmazzunk. Minderről a későbbiekben tájékoztatjuk az érdeklődőket és érintetteket.
Kedves Versenyzők! Tisztelt felkészítő Tanárok!
Reméljük, a verseny módosított szabályai ellenére is össze tudja fogni a magyar nyelvet beszélő fiatalokat, az írásbeli nyelvhasználat fórumain tovább tudja vinni a magyarság évezredes hagyományait.
Várjuk a versenyzők jelentkezését.
Tisztelettel:
Dr. Nagy János s. k. Zámori Ida s. k.
professzor emeritus intézményvezető
a zsűri elnöke Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium