Miskolc városi Szép Magyar Beszéd verseny
(értő és értető szövegtolmácsolás)
Eredményhirdetés
2021. 03.09-én iskolánk szervezésében videóküldésés formában rendeztük meg az idei Kazinczy-versenyt. Öröm azt tapasztalni, hogy vannak középiskolák, ahol a jelenlegi embert próbáló helyzetben is fontosnak érzik a felkészítő tanárok és a diákok a szép magyar beszéd, a magyar kultúra ügyét.
A zsűri elnöke: Dr. Illésné dr. Kovács Mária Dékánasszony, ME Bölcsészettudományi Kar
A zsűri tagjai:
Prillné Csordás Csilla szakértő mesterpedagógus, igazgatói feladatokat ellátó igazgatóhelyettes, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Soltész Ágnes szaktanácsadó mesterpedagógus, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
Eredmények
Gimnáziumi kategória:
I. hely: Ritter Tünde
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium,
Felkészítő tanára: Szeitzné Viski Erika
II. hely: Dabasi-Halász Gellért
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium,
Felkészítő tanára: Löveiné Árva Melinda
III. hely: Matei Lotti
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium
Felkészítő tanára: Bárányné Nyíri Vivien
Technikumi kategória
I. hely: Vidosa Veronika
ME Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum
Felkészítő tanára: Tóth Éva
II. hely: Kádár Balázs
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Felkészítő tanára: Szalma Anna Mária
III. hely: Lazur Viktória Anett
Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
Felkészítő tanára: Hajdu Norbert
Az országos versenyen mindkét kategóriából az I. és II. helyezett vehet részt.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak! További eredményes munkát és jó egészséget kívánunk!
A rendezvény szponzora idén is Virágné Kaló Ágnes, a Terra '95 Otthoni Szakápolási és Hospice Szolgálat vezetője volt. Köszönjük támogatását!
Tóth Éva
(versenyszervező)