Print this page
Monday, 25 April 2022 13:15

Kazinczy-verseny

 

Kettős sikert aratott Győrben a Kazinczy-versenyen iskolánk 2022. április 24-én.

Katona Dóra 10.F osztályos tanuló az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját kapta. Felkészítő tanára: Vojtonovszki Gábor és Tóth Éva

Tóth Éva tanárnő 25 éves anyanyelvápoló munkája elismeréseként Kazinczy-díjat vehetett át.

 

Tóth Éva középiskolai tanár laudációja

A Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum magyartanára, beszédművelő körének vezetője. Dorkó Miklósné tanárnő ösztönzésére 2008-ban alapította meg anyanyelvi szakkörét, azóta tartják a kapcsolatot a Magyar Katolikus Rádió Szóról – szóval című műsorának szerkesztőségével. Eredményes működésükért minden lehetséges – közösségeknek adható – elismerési formát elnyertek.

Növendékeivel részt vesz a Péchy Blanka-emléknapon-emlékversenyen, ő maga bekapcsolódott a Beszélni nehéz! körvezetők öntovábbképző táborainak munkájába. Érdeme, hogy tovább éltette a miskolci iskolák tanévnyitó anyanyelvi klubjának két évtizedes szép hagyományát. Segítőivel ő szervezi és rendezi meg a Kazinczy-verseny Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőjét. Igényes szaktanári munkája mellett színvonalas irodalmi műsorokat állít össze, növendékei rendre fellépnek Miskolc városi ünnepi eseményeken. Tóth Éva tanárnő versenyfelkészítő munkája rendkívül eredményes, több versenyzője kiérdemelte a Kazinczy-érmet.

Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja. Eredményes pedagógusi, szakkörvezetői és versenyekre felkészítő munkájáért joggal veheti át a Kazinczy-díjat.

Forrás: https://kazinczy-alapitvany.hu/kazinczy-dij/kazinczy-dijasok-laudacioi-2022/

 

2789706363698979615681722895426395261572494n2789174863841899669387787092687041996785355n