- Az iskola 100 főnél nagyobb tömeget megmozgató minden közös iskolai programot határozatlan ideig lemond, ilyen programokon diákjaival nem vesz részt. Így a 2020. március 13-án tervezett március 15-i ünnepség átszervezésre került videós műsorra, melyet az osztályok osztálytermekben néznek meg 09:00 órától – 09:40 óráig, KOKÁRDA viselése kötelező!
- Ezen idő alatt külföldi projektekre nem küldünk ki diákokat, az Erasmus+ projekt felfüggesztésre került. A hazaérkező diákok hatóság általi karanténba kerülnek. Dolgozunk azon partnercégünkkel, hogy a projekt későbbi időpontban megvalósulhasson.
- Kérjük a szülőket, hogy akik bármilyen módon kapcsolatba léphettek fertőzött személlyel itthon vagy külföldi tartózkodásuk során, azok maradjanak otthon, haladéktalanul hívják fel háziorvosukat és kövessék az ő utasításait.
Kérjük a szülőket és a tanulóinkat arra, hogy a koronavírus terjedésének minél jobb megelőzése végett fokozottan tartsák be az ajánlott megelőzési szabályokat!
- Intézményünkben kézfertőtlenítési pontokat jelöltünk ki, kérjük tanulóinkat, hogy ezeket a pontokat lehetőség szerint minél több alkalommal keressék fel!
Miskolc, 2020. március 12.
Zsúdel Antónia Orsolya sk.
intézményvezető
Ajánlott megelőzési szabályok
Fontos tudni, hogy a koronavírus (az influenzához hasonlóan) cseppfertőzéssel terjed
A koronavírus ugyanúgy terjed, mint az influenza, cseppfertőzéssel, vagyis az orrból vagy szájból származó apró cseppeken keresztül terjed emberről emberre. A vírus tehát köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe. Ezért is fontos több mint 2 méter távolságra maradni a megbetegedett személyektől és betartani az alapvető higiéniai szabályokat, mert azzal megfertőződhet valaki, hogy a cseppekkel szennyezett tárgyakhoz vagy felületekhez ér, majd a szeméhez, orrához vagy szájához nyúl.
A megelőzéshez a legfontosabb óvintézkedések
Néhány egyszerű higiénés szabály betartásával jelentősen csökkentheti az esélyét annak, hogy elkapja a fertőzést
-Ne menjen olyan környezetbe, ahol nagy a valószínűsége a fertőzésnek! Ezért is fontos, hogy ne utazzon most például a gócpontnak számító Észak-Olaszországba vagy olyan más területekre, amiről már tudni lehet, hogy sok a fertőzött.
-Kerülje a szoros kapcsolatot olyan személlyel, aki vírushordozó lehet, mert pl. a közelmúltban valamely külföldi fertőzött területen járt!
-Alaposan és gyakran mosson kezet! Lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsa meg a kezét! Ügyeljen a körmei alatti, és az ujjai közötti területekre is!
-Szellőztessen gyakran! Ez vonatkozik az otthonra, az irodákra, minden zárt térre.
-Köhögéskor és tüsszentéskor takarja el az orrát és száját zsebkendővel, utána dobja ki a zsebkendőt és mosson kezet!
-Kerülje el a köhögő, légúti tüneteket mutató embereket, a nagy tömeget!
-Lázas beteggel lehetőség szerint kerülje az érintkezés minden formáját!
-A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést tanácsos mellőznie.
-Fordítson fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére, pl. fogyasszon elegendő vitamint!
-Ha Ön egészséges, az arcmaszk használata önmagában nem előzi meg a fertőzést.
-Az arcmaszk a megbetegedetteknek ajánlott, hogy ne terjessze a vírust egy-egy tüsszentéssel vagy köhögéssel!
El lehet kapni a betegséget olyan személytől, akinek nincsenek tünetei?
A betegség terjedése főleg a fertőzött személyek által kiköhögött, kilélegzett cseppeken keresztül történik. Annak a kockázata, hogy olyasvalakitől kapjuk el a betegséget, akinek egyáltalán nincsenek tünetei nagyon alacsony. Ugyanakkor, sok betegnél csupán enyhe tünetek jelentkeznek. Ezért elképzelhető, hogy olyasvalakitől kaphatjuk el a betegséget, akinél csupán enyhe köhögés jelentkezik és nem érzi betegnek magát.